6. nap

Egy új barát

Egyszer meleg, egyszer hideg. Majd újból meleg, és újból hideg. Mi lehet ez? Vajon ez még az álmom része? Vagy talán már ébren vagyok, és ég a ház?
Nem ég, hisz tegnap esett az eső. Meleg. De akkor mi lehet ez az apró szellő? Hideg. Kellemes, mintha nem akarnék többet felkelni. Meleg. Mégis kíváncsi vagyok, hogy mi lehet ez. Hideg.
Basszus, Sam, nyisd már ki a szemed!
A színek összemosódnak, és minden olyan homályos, ahogyan lassan mégis határozottan nyitom ki szemeimet. Pupillám még egy ideig szokja a nagy fényt, ami a szemközti ablakon át szűrődik be. Viszont a hideg-meleg fuvallat gazdája még mindig ismeretlen. Talán az ablakokból eredő szél volt a bűnös, hisz nem csoda, hogyha egy ilyen faviskó ennyire huzatos.
Ahogyan próbálok tapogatózni a "homályban", kezem valami egészen furába botlik bele. Puha és selymes, kellemes melegség árad belőle.
Viszont ami végleg bekapcsolja a vészriasztóimat, az az a gondolat, hogy ez a valami itt fekszik mellettem.
Villámszerűen ugrok fel az ideiglenesen megterített ágyamból. A gyors mozdulatnak köszönhetően megszédültem a nagy vérnyomás ingadozás miatt.
Többször is meg kellett dörzsölnöm a szemeimet, hogy elhiggyem, amit látok. De a tapintása valódinak tűnt, és a látványa sem igazán következtethető vissza az álmomra. Ez már nem az álmom része.
- Kölyök! - vonyítok fel, akár egy Justin Bieber rajongó egy elfuserált poszter láttán, és magamhoz ölelem az apróságot.
- Hogyhogy, te itt vagy? - ölelgetem a párduckölyköt, akivel tegnap találkoztam, és nem túl barátságos ismerkedésünk után itt hagyott. Vagyis, úgy látszik nem teljes mértékben hagyott itt.
A nagy hangoskodásomnak köszönhetően a kisállat is felébredt, és amint a gondolkodása nagyobb fokozatra kapcsolt, rá kellett jönnie, hogy nagy hibát csinált azzal, hogy mellém feküdt.
Morogva, vinnyogva, minden értelmetlen hangot kiadva próbált tőlem megszabadulni, eltolni magától, de még a nyakamon keresztül és próbált elkúszni.
Mondjuk nekem se a legjózanabb ötlet volt, hogy amint meglátom magamhoz ölelem, hisz ő nem az otthoni játékmackóm. Ő egy ragadozó macska, aki éhes és csakis ezért az egy okból lépett be hozzám.
Elszontyolodva engedtem a szorításomon, és tettem le a földre.
Szegény állat pár szitkozódás, morgás után rögtön a sarokba kúszott, hisz ott lehet tőlem a legtávolabb.
- Mit csinálsz te itt? - mosolygok önfeledten, hisz ebben a pillanatban valamilyen oknál fogva hihetetlenül boldog lettem.
Ez az első, hogy valaki nem hagy magamra ezen a szigeten. Az első pillanat, amikor nem érzem magam felmérhetetlenül magányosnak.
- Gondolom éhes vagy. - kezdek el turkálni az egyik táskában.
A zaj hatására az állat még jobban a sarokba húzódik.
Megértem, hogy fél. De akkor miért nem támadt meg? Ha elmenekült, akkor miért jött vissza?
Egy jól ismert, hegyes követ vettem ki a táskából, majd felkeltem a hálózsákból.
Magasságomat látva, az apróság összébb húzta magát. Ő még nem foghatja fel, hogy nem akarom bántani.
A legközelebbi falhoz léptem, majd a fába véstem hat csíkot. Jelezve a hatodik napomat a szigeten.
A követ ezek után eldobtam, hogy a kicsike ne érezze magát veszélyben. Közelebb léptem hozzá, de nem annyira közel, hogy meg is tudjam érinteni. Leültem, pontosan vele szemben.
- Most elmegyek reggeliért. Nem vagyok a legjobb vadász, de igyekszem. Ha szeretnél még velem lenni, muszáj lesz rászoknod a halra. - magyarázok egy állatnak.
Tényleg nagyon magányos lehettem az elmúlt napokban, ha még erre is képes vagyok. Viszont sokat is fejlődtem. Már nem magamban beszélek. nem mintha a kölyök teljes mértékben megértené, amit magyarázok. Mégis kíváncsi szemekkel vizslat.
Van egy olyan érzésem, hogy egy nagy lépéssel közelebb kerültem hozzá, legalábbis a tegnapihoz képest. Alakulunk, alakulunk.
A másik szobába hajított, mesterien összeszerelt, halászbotomat gyorsan felkaptam, valamint pár új tiszta ruhát is, ha már a parton vagyok megtegyem az alap tisztálkodási rituálét is. Felszerelkezve álltam meg az ajtóban.
- Hamarosan jövök vissza. - intettem a még mindig a sarokban gubbasztó barátomnak. - Most lehetőleg ne menekülj el.
Válaszként csak halkan "nyávogott" valamit, de most inkább egy engedelmes ölebhez hasonlítanám, aki várja újból haza a gazdit.
Rég volt már, hogy ennyire vidáman indult a napom.

***

- Hé,hé, hé! Azokat nehogy le szedd! - parancsoltam rá a tarka kölyökre, aki épp az egyik kikötözött damilt rágta.
- Tudod, te, hogy milyen kevés van már ezekből?! - szaladok a menthetőért.
Amint észrevette, hogy közeledek morgással jelezte, hogy egy tapottatt se mozduljak a helyemről. Sajnos nem értek párducul, így csak mérgesen közelítettem felé, vagyis igazából a kötél felé, amit már sikeresen félig lerágott. Mivel a figyelmeztetésére nem reagáltam a legközelebbi bokorban bújt el.
Nagyot sóhajtva erősítettem meg a fára erősített, ruhakötélként tökéletes feladatot szolgáló, kötelet.
A tegnapi vihar következményeképp enyhén ruhahiányban szenvedek, de annyira még nem vészes a dolog, hogy meztelen őslakosként kéne leélnem az életem.
Fésűt pár napja nem látott hajamat újból egy copfba kötöttem fel, hogy még így se zavarja meg a "munkálataimat". Magyarán, hogy beköltözzek újdonsült otthonomba.
Majombarátaimat nem igazán érdekli a lakás, tegnap előtt óta a lábukat se tették a Nagy fa közelébe. Szerencsémre. Ha pedig mégis kibérelnének egy szobát, új ideiglenes "házőrzőm" mindenképp elijesztené őket.
Gondolkodóan néztem a kölyökre, aki kíváncsian leskelődött egy apró lepke után, elkapni viszont nem igazán sikerült neki.
Végül is, még mindig a sziget legokosabb ragadozója tanyázik nálam. Ha csak nem...
Tekintetemet lassan végigvezettem a fából készült, kicsin épületen.
Gondolataimat most már nem csak anya, hanem a sziget rejtélye is izgatja. Az ilyen házak sem a földből nőnek ki, tisztán látszik rajta a szorgos kézimunka. Vajon egy előző lakó építhette ide magának, csak időközben a szökési terve nem valósult meg? Vagy talán épp, hogy megvalósult? Esetleg egy nagyobb állat végzett vele?
Még a gondolattól is kiráz a hideg. Így, hogy a gondolataimat kicsit más irányba tereljem, bőröndöket kezdek pakolászni. Azokat a túlélő poggyászokat, amiket a viharnak nem sikerült messze tájakra elsodornia.
Túl nagy ez a sziget. Én pedig még a felét sem fedeztem fel, csak gyáva nyúlként egy faviskóba húzódva próbálom túlélni. Miközben azt feltételezem, hogy egyedül vagyok itt. Hamis ábrándok, hamis vágyak. Hisz anélkül, hogy megerőltetném magam nem fogok erről a helyről kijutni.
Kezemet ökölbe szorítom, a ruhatömeg kiesik a kezemből, amit eddig szorongattam.
Muszáj tennem valamit.
Hirtelen elhatározásból eldobok mindent a közelemből, ezzel nem egy kis kuplerájt hagyva magam után. Kifutok a faviskóból, miközben gyorsan felkapom a ceruzát és a saját készítésű, kreatív "térképemet".
Kölyök egy ideig furcsán néz rám, mégis miért futok fejvesztve az erdőbe, amikor veszélyt nem lát. Egy ideig hezitál, de nincs szíve újból egyedül maradni, így inkább követ. Mindketten eltűnünk az erdő homályában.

***

- Jobbra van egy nagyobb sziklatömeg, azt holnap megnézzük... - irkálok bőszen a térképembe. Kölyök csak kíváncsian kémlel körül, elámulva a látványon.
Látszik, hogy még ő sem igazán őslakója a szigetnek, mintha elcsodálkozna, hogy mégis mekkora ez a sziget.
- A sziklaszirt tetejéről sokkal könnyebb bemérni az esetleges távolságot, és messzebbre is látsz. Mintha csak az erdő sűrűjében kotorásznál. - rajzolgatok, kiélve a kreativitásomat egy szakadt térképen.
Nem is értem, hogy miért magyarázok. Kölyök úgysem érti meg, igazából ez csak csupán unalom elűzési célokat használ, valamint hogy ne érezzem magam eszeveszettül magányosnak. A civilizáció hiánya leépít agyilag.
- Hmm...Balra nincs semmi. Újabb sziklák, viszont sokkal távolabb. - méregetem a ceruzával a távolságot. - Ha felfedező körutat indítok arra, akkor az egynapos program lesz.
Mind a két, zseniálisan egyszerű rajzom mellé egy kérdőjelet firkantottam, jelezve, hogy még felfedezetlen terület.
- Na, Kölyök. - pillantok hátra új barátomra, aki épp egy makival került heves vitatkozásba. - Akarsz velem holnap egy kis túrára menni? - kérdezem mosolyogva, bár nagy a valószínűsége, hogy nem érti meg.
A kis ragadozó először csak furán nézett rám, majd egy szökkenéssel már a sziklaszirt melletti fán volt.
Alig, hogy utánanéztem már a földön volt.
Atletikus, meg kell hagyni. Bezzeg nekem 20 perc is mire leszenvedem magam 30 méter magasról.
- Akkor ez most azt jelenti, hogy nem? - kiabálok után fentről, miközben összeszedem azt a kevés cuccot, amit magammal hoztam.
Nem igazán válaszolt, csupán morgott, bár ha úgy vesszük ez nála a kommunikáció alapja. Vagy csak ennyire nem bízik még bennem? Mi az oka annak, hogy ennyire fél tőlem?
Lábaimmal óvatosan tapogatózok, hisz egyetlen rossz lépés, és egy élet véget ér. Kezeimmel hihetetlen erősen kapaszkodok, így merem remélni, hogy a közeljövőben nem lesz vízhólyagos. Nem látok magam alá, csak apránként, kicsi lépésekkel haladok lefelé.
Bárcsak én is macska lennék. Két lépés és már a talajon vagyok, bajom se eshet.
- Köszi a segítséget! - morogtam, majd egy nagyobb ugrással végre földet értem.
A bokámat ért hirtelen ütés hatására, kicsit elzsibbadt a lábam, de nem vészes. Hisz ami nem öl meg, az megerősít.
Leporoltam magam, majd Kölyökre néztem. Látványosan unatkozott, amit még egy nagy ásítással is láthatóan kimutatott.
- Ch. - szegtem fel hiún a tekintetem, és gondolkodás nélkül indultam meg a visszafele úton.
Néha örülök, hogy van egy új "szobatársam", viszont egyben idegesít is. Gratulálok Sam! Újabb lépcsőfokkal lejjebb kerültél a logika létráján.
Kíváncsi vagyok, hogy holnap mit találok a kérdőjeles helyeken. Vajon rábukkanok a sziget titkára? Esetleg valami eszközt találok, aminek segítségével kijuthatok a szigetről?

***

Végre egy nyugodt éjszaka. Mikor nem kell azon filóznom, hogy milyen ragadozó támad rám a sötétségből, vagy, hogy a vihar miatt nem szakad-e rám ez az egész faszerkezet. Ráadásul van mellettem egy élőlény is, így még egyedül sem érzem magam.
Először még a sarokban próbált elaludni, de végül csak rávette magát és befeküdt mellém.
Mosolyogva szántom végig az ujjaimat puha szőrén. Szörnyű, hogy csak akkor tudom megérinteni, hogyha alszik. Különben elszalad, és inkább csak a távolból figyel. Lehet, hogy valami trauma érte, vagy esetleg azért ilyen félénk, mert elvesztette az anyját?
Anya...
Ez a kis állat itt szuszog mellettem, és ez melegséggel tölt el. Pont, mikor anya mellett aludtam.
Voltak éjszakák, amikor rosszul aludtam, viszont anya mellett egy perc se telt el, már mély álomba zuhantam. Mikor óvatos mozdulatokkal simogatta a fejem. Nosztalgikus. Mintha most is anya mellett aludnék...
Pedig tudom, hogy nem így van. Mégis könnyebb elaludnom ettől a gondolattól.